A pomázi Helytörténeti Gyűjtemény egykori régészeti-néprajzi kiállítása

kep 003

A most készülő, „Élő emlékezet” című kiállítás nem az első kezdeményezés a város régészeti emlékeinek, történetének bemutatására. A készülő kiállítás előkészületei során áttekintjük a korábbi kiállítások koncepcióját, tanulságait. Mindenképpen ki kell emelnünk az egykori helytörténeti gyűjtemény (ma Pomázi Örökség Tájház) számára készült régészeti-néprajzi kiállítást a Fő utcán található épületben. A… Tovább olvasok

Római emlékek a Pilisben: Az „Élő emlékezet” (Living Memory) kiállítás előkészítő programja 2.

small_IMG_20220205_092004

Római emlékek Pomázon, Leányfalun és Dunabogdányban – A Közösségi Régészeti Egyesület és a pomázi OpenHeritage Lab együttműködési projektjének keretében megvalósuló „Élő emlékezet” (Living Memory) kiállítás előkészítő programja A program helyszínei: Pomáz-Üveghegy: (Nagykovácsi-puszta) OpenHeritage Lab, Leányfalu: Római őrtorony, Művelődési Ház, Dunabogdány: Római tábor régészeti lelőhely A program időpontja: 2022. 02.05. egész… Tovább olvasok

A Pilis régész szemmel: Az „Élő emlékezet” (Living Memory) kiállítás előkészítő programja 1.

small_IMG_20220204_174327

Laszlovszky József bevezető előadása a projekthez: „A Pilis régész szemmel. Rejtélyek vagy történelmi tények?” – A Közösségi Régészeti Egyesület és a pomázi OpenHeritage Lab együttműködési projektjének keretében megvalósuló „Élő emlékezet” (Living Memory) kiállítás előkészítő programja A program helyszíne: Vajda Múzeum (Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre) A program időpontja: 2022. 02.04, péntek… Tovább olvasok

Nyilvános előadás: A Pilis régész szemmel. Rejtélyek vagy történelmi tények? (feb. 4.)

Pilis

Laszlovszky József (Közép-Európai Egyetem) előadása a Ferenczy Múzeumi Centrum szervezésében. A Pilist sokan ma is rejtélyes, titokzatos régiónak tekintik, noha a múltját évtizedek óta tudományos kutatások vizsgálják és régészetileg ismert. Nemcsak a középkorban, de az azt megelőző korokban is kiemelt fontosságú régiója volt a Kárpát-medencének. Az előadásban azt vizsgáljuk meg,… Tovább olvasok

Új iskolai programok az Üveghegyen

IMG_20211125_113915

Az OpenHeritage projekt segítségével a közelmúltban egy új programot indítottunk el általános és középiskolás diákcsoportok részére. Az élményalapú oktatás és tanulás eszköztárát alkalmazva, az örökségi projekt eddigi tapasztalatait és a más helyszíneken alkalmazott módszereket figyelembe véve olyan komplex programot állítottunk össze, amely azonos korú vagy eltérő korcsoportokhoz tartozó diákok esetében… Tovább olvasok

Nyilvános előadás: Régi utak, utcák és utazók Pomázon (dec. 9.)

regi utak

Időutazás: Régi utak, utcák és utazók Pomázon. „…Port kavar az út felett a csorda…Zörög a főutcán egy rozzant kék batár…” Minden út Rómába vezet, mondja a közkeletű mondás. De honnét vezettek az utak Pomázra, és merre haladtak tovább innét? Tudjuk-e, hogy merre ballagtak az őskor emberei, vagy merre gyalogoltak, kocsiztak… Tovább olvasok

Nyilvános előadás: „Vadat és halat, s mi jó falat…” (nov. 18.)

halastó

Időutazás: „Vadat és halat, s mi jó falat…” A középkori „multi cég” menedzserei a pomázi kolostori majorságban Nagy Lajos király 1357-ben úgy határozott, hogy rendezi a királyi alapítású ciszter kolostorok helyzetét, mert sok közülük a hanyatlás jeleit mutatta. A ciszter szerzetesrend franciaországi anyaházaikból kiindulva Európa minden részén hozott létre kolostorokat… Tovább olvasok

Nyilvános előadás: Lovagi bajvívás a középkori Pomázon (nov. 6.)

lovagi torna

A középkor leglátványosabb eseményei közé tartoztak a lovagi tornák, az uralkodói udvarokban megrendezett bajvívások. Toldi Miklós, IV. Károly császár vagy Mátyás király alakja kapcsán sokszor emlegetjük a sisakban, páncélban dárdával megküzdő lovagokat, akiknek látványos küzdelmét szinte mindegyik középkorral foglalkozó filmben is megcsodálhatjuk. Jól tudjuk, hogy ilyen lovagi tornákat rendeztek Nagy… Tovább olvasok

Közösségi régészeti kiállítás Szentendrén

A Régészet Napja eseményeihez kapcsolódóan 2021. június 19.-én nagyszabású kiállítás nyílik a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban a legújabb fémkeresős kutatásokról és a közösségi régészetről. A kiállítás középpontjában a Pest megyei eredmények és leletek állnak, és így a Pomáz – Nagykovácsi pusztán előkerült fémkeresős leletek egy része is a kiállítás része… Tovább olvasok

Új leletek Pomáz-Dolináról

cof

Lakossági bejelentés nyomán került sor egy újabb közös terepmunkára, amelyet a Közösségi Régészeti egyesülettel végeztünk. Pomáz-Dolina területéről kaptuk az információt, hogy faültetésnél egy emberi koponya került elő. A területen több római villa maradványait is ismerjük a korábbi kutatásokból, de a helyszínt megtekintő Laszlovszky József megállapította, hogy a koponya egy olyan… Tovább olvasok

Létrejött az Üveghegy Alapítvány

Az alapítvány neve Üveghegy Kulturális, Örökségi, Környezetvédelmi és Közösségfejlesztő Alapítvány, székhelye Pomáz. Az Alapítvány célja, hogy kulturális, természeti örökségünk megismertetésével erősítse a helyi identitást, a természetvédelem, az ökoszemlélet elterjedését. Célja Pomáz soknemzetiségű jellegének megőrzése, a helyi magyar, szerb, német, szlovák és roma hagyományok ápolása, a nemzetiségekhez is kapcsolódó vallási közösségek… Tovább olvasok

Áprilisi terepbejárás

cof

A Közösségi Régészeti Egyesülettel közösen szervezett program keretében 20 önkéntes múzeumbarát fémkeresős vett részt az egynapos programon, Rácz Tibor régész részvételével. A Pomáz – Nagykovácsi lelőhelyen először a lelőhely tanösvényét kihasználva a tájrégészet módszertanáról tartott képzést Laszlovszky József. Ennek során megvizsgáltuk egy középkori vízrendszer (halastavak) azonosításának lehetőségét és a megfelelő… Tovább olvasok

Együttműködés a Közösségi Régészet Egyesülettel

Az OpenHeritage program és a Glasshill site egy új együttműködési programot indított el a Közösségi Régészet Egyesülettel. Már korábban is dolgoztunk együtt a szentendrei Ferenczy Múzeumi Központ régészeivel és önkéntes fémkeresőseivel. A múzeumi program időközben átalakult és létrejött a közösségi régészettel foglalkozó egyesület, amely egyre szélesebb kört ér el, illetve a… Tovább olvasok

Nyilvános előadás: Pomáz településszociológiája – akkor és most

89370592_209831743712826_5157151108447076352_o

A Pomáz Barátai Társaság következő előadásában Pomáz egykori és jelenkori településszociológiáját járjuk körbe. Miért egyenes az egyik utca és miért görbe a másik? Hová tűnt a mozi és a könyvesbolt? Miért csak a rendszerváltás után épült be a Szelistye? Ezekre és még sok minden másra is választ ad Nyitrai János… Tovább olvasok

Nyilvános előadás: A rómaiak már a spájzban vannak – avagy egy szenzációs pomázi régészeti lelet előkerülése

Tóth Gusztáv régész előadásában ismerhetjük meg az izgalmas leletet. Ő maga így fogalmazott előadásáról: “2019 tavaszán váratlanul és mondhatni sorsszerűen egy olyan fémleletre bukkantam Pomázon, ami nemcsak a hazai, de még a nemzetközi római kori régészet számára is jelentős értéket képvisel. A leletet leadtam a pomázi önkormányzat trezorjába, és az… Tovább olvasok

Nyilvános előadás: Szőlők és bor a középkori Budán és Pomázon

2bor

Janka László február 14-én elhangzott előadásában megismerhettük Szent Trifun ünnepét és sok-sok érdekes részletet a pomázi szőlő és borkultúráról, elsősorban az itt élő szerb közösség szokásaihoz kapcsolódva. Ez alkalommal időutazásunkban egy korábbi időszakot vizsgálunk meg, a Buda környéki területek középkori szőlőit és borait. Benézünk a budai polgárok házaiba, hogy hol… Tovább olvasok